
|
 |
A Tascam a professzionális hangtechnikával foglalkozó részlege az évi 1,2 Milliárd dolláros forgalmat bonyolító Japán TEAC cégcsoportnak.
A TEAC története 1953-ban kezdődött, amikor a Tani testvérek - akik mindketten villamos mérnökök voltak – cégalapításra szánták el magukat, hogy az általuk fejlesztett szalagos magnókat gyártsák és forgalmazzák. A cég már a megalapításakor a világ élvonalába tartozott a hangrögzítési technológiájával. A folyamatos fejlesztéseknek és számos szabadalomnak (pl.: Simul-Sync (integrált felvevő és lejátszó fej), PortaStudio) köszönhetően, a 60-as 70-es évek zenei forradalmának egyik legfontosabb berendezés szállítójává vált úgy a nagy stúdióknak szánt keverőpultok és szalagos magnók területén, mint a zenészek házi stúdióiban. Eleinte még egyaránt TEAC néven hozták forgalomba a professzionális, zenei célra szánt és a HiFi berendezéseiket, viszont miután 1971-ben TASCAM néven megalapították Amerikai leányvállalatukat, a professzionális termék csoportokat TASCAM néven kezdték forgalmazni. Felső kategóriás HiFi készülékeik a mai napig TEAC néven kaphatóak. Az analóg „hős kor” sikerei után, a digitális hangrögzítésnek is a egyik úttörőjévé váltak. A 80-as évek végén a Sonyval és a Panasonic-al közösen fejlesztették ki az első DASH magnójukat, majd 1993-ban mutatták be a DA-88 névre keresztelt 8 sávos digitális DTRS magnót, ami hamarosan a film ipar hangfelvételi szabványává vált. A mai napig is nélkülözhetetlen eszköze a filmhang, és szinkron stúdióknak ez a készülék.
A digitális technika új lehetőségeket nyitott a TEAC számára, amit a hangrögzítésen túl, a mérés technikában és a számítás technikában is igyekeztek kamatoztatni. TEAC DSPD részlege gyártotta a világon a legtöbb Floppy meghajtót. Ma hasonló a helyzet a CD és DVD meghajtókkal és írókkal. Olyan nagynevű gyártókkal dolgozik együtt mint az IBM, Dell vagy a HP-Compaq. TEAC csoport termékeinek kimagasló műszaki színvonalát, és megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mit hogy a személyszállító és katonai repülőgépek 75%-án TEAC Aerospace Technologies divíziója által szállított készülékekkel rögzítik a repülési adatokat. Sőt a NASA űrprogramjában és magán az űr-siklón is ezek a készülékek teljesítenek szolgálatot. Az utasszállító repülők jelentős részén TEAC rendszerek biztosítják az utasok szórakoztatását – többféle audió és videó jellel való ellátását
Ma a TEAC a világ legjelentősebb hang és adat rögzítéssel foglalkozó cégcsoportja.
A TEAC csoport tagjai:
- TEAC - felső kategóriás HiFi és Házi Mozi rendszerek
- ESOTERIC - High End Audio
- TASCAM – professzionális hangtechnikai berendezések
- TEAC Data Storage – Floppy, CD és DVD meghajtók, Hard Disc-ek
- TEAC Instrumentation Data Recorder – méréstechnikai adat rögzítők
- TEAC Aerospace Technologies – repülési adat gyűjtők és szórakoztató elektronikai rendszerek
|