Az énekes 2007-ben, az „SOS szerelem” című film betétdalával robbant be a hazai zenei piacra. A „tini sztárként” skatulyázott Márk nagyon gyorsan bebizonyította, hogy van keresnivalója ezen a pályán és érdemes hosszútávon foglakozni jelenlétével. Az első hatalmas sikert aratott lemeze után második albumával egy még érettebb, zeneileg még komolyabban szóló hanganyag került a lemezboltok polcaira.
Az énekes, miután korábbi menedzsmentjével megszakította a kapcsolatot, úgy döntött, többet foglakozik saját maga zenei továbbfejlesztésével. „Az elmúlt egy évben leginkább az önmegvalósításon volt számomra a hangsúly. Kerestem az utat, merre, mi az az irány, amerre tovább szeretnék mozogni. Nagyjából összeállt már ez a kép, de ezt az időszakot szinte csak arra szántam, hogy magamra fókuszáljak, koncentráljak, így sokat zenéltem és kísérleteztem. Éppen emiatt is nagyon megörültem annak, hogy az Audmax csapatával sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani. Nagyon sok lehetőséget adtak nekem arra, hogy kipróbáljam az általuk forgalmazott eszközöket. Ez sokat segített nekem az önmegvalósítási folyamatban. Az Audmax Kft. KORG terméktámogatójától, Hanuska Gábortól sok hasznos dolgot sajátíthattam el a szintetizátorok, stúdió- és felvételtechnika területén. Próbálok minél nagyobb látókört kialakítani és minél nagyobb spektrumban áttekinteni e zenei tereket. A legeslegfontosabb feladat számomra az, hogy olyan szintre fejlesszem magam, hogy a saját dalaimat meg tudjam írni, és azokat legalább egy demo szinten meg tudjam hangszerelni. Természetesen nem kikerülve ezzel egy jó zenei produceri folyamatot, hiszen erre rengeteg jó szakember van itthon és külföldön egyaránt” – mondja az énekes. Márk a Kodolányi János Főiskola jazzének szakos növendéke, de mind emellett visszatért a zenetanulás alapjaihoz is, klasszikus zongoraórákra jár PuskásnéIspán Franciskához, valamint a főiskola énekképzése mellett Hormai József operaénekesnél csiszolja hangját. Márk: „Nagyon jó, hogy van egy pici időm arra, hogy tanuljak, képezzem magam. Huszonkét éves vagyok, úgy gondolom van még időm, és elfog jönni az amikor megérnek majd bennem azok a dalok, gondolatok, amelyeket sajátomként szívesen megmutatnék a közönségnek. Szeretném, ha látnák majd, hogy mennyivel lettem több, mint voltam, mennyivel lett érettebb és fejlettebb Zentai Márk zenei világa. Eddig, amit képviseltem egy időre elég lett, s nagyon jó az, ami most történik körülöttem, hogy új erővel, új utakon járva a minőségi zenélés a cél.” Az énekes a két lemez után picit eltávolodva a hazai pop világtól mostanság a letisztultabb zenei megoldásokat keresve Neumann Balázs zongoristával és Máté László, Zebi basszusgitárossal a jazz zenei irányzatát képviselve ad koncerteket. „A tanulás, az új stílusokban való elmerülés mind-mind azt az utat képviselik, mely inkább egy minőséget mutat. Ezt a minőséget nagyon fontosnak tartom a hangszerek és a hangtechnikai megoldások területén is. Jelenleg egy KORG R3-as szintetizátort használok, de ami igazán nagy kedvencem és egyben hasznos partnerem a koncerteken az a KORG SV1-es hangszer. A használhatósága, a hangzása számomra nagyon meggyőző a csöves előfoknak és a mintáknak köszönhetően.” – jegyzi meg az énekes.
Márk a KORG hangszerein túl két éve az Audio-Technica mikrofonok és fülhallgatók szerelmese. „A fellépéseimen egy Audio-Techica AEW-T3300-as mikrofont használok, egy M3-as fülmonitor rendszerrel és egy Ultimate Ears 11 Pro fülessel. Tavaly nyár környékén végig próbálgattam szinte az összes nagy neves gyártó mikrofonját, de végül az AT 3300-as mellett döntöttem, mert hihetetlenül jól szól. Nagyon tetszik még az AT 4040-es stúdió mikrofon is, melyből egyet a közeljövőben szeretnék is majd beszerezni magamnak. Van azonban egy ATH-M50 fülhallgatóm is, melytől egyszerűen nem tudok megválni. Stúdióban használom, de egy ideje most már folyamatosan velem van a fellépésekre való utazgatások közben is. Egyszerűen lenyűgöz a hangzása” – tette hozzá Márk. |